Séta, mely egy kalap alá hozza Bizáncot, Ödön pasát és II. Bajazidot

A Khóra-templom (Kariye müzesi, Kariye cami) Sztambul központjától kissé távol, az Edirne kapu közelében fekszik, látogatói a bizánci művészet megszállottai, vagy azok, akik - mint jómagunk - a lényegesebb látványosságokat (Aya Sofia, Top Kapi, Dolmabahce, Archeológiai Múzeum, Yerebatan, Szőnyegmúzeum, Mozaikmúzeum) már ismerik.

A khórai megváltónak szentelt templom Bizánc falain kívül, a XI. században épült. A XIV. század elején felújítják és Theodor Metokhitészt bízzák meg azzal, hogy freskókkal és aranytól ragyogó, színes mozaikokkal díszítse belsejét. Bizánc török kézre kerülése után a templomot mecsetté alakítják és a faliképeket bevakolják, így őrződnek meg a 19. századig, amikor részben feltárják őket. Teljes egészében a II. világháború alatt, amerikai régészek bontják ki a vakolat alól és restaurálják őket. A templom 1947-ben válik múzeummá.

A felépítésében az Aya Sofiához hasonló templomocska belsejét több mint 50, 1310-ből származó falfestmény és mozaik borítja. A nartexeket megvilágító gyenge lámpafényben szemkápráztatóan ragyognak az arannyal gazdagon díszített mozaikok, amelyek különböző eseményeket jelenítenek meg Jézus és Mária életéből, de a Deészisz szigorú pillantású Krisztusa mellett ott találjuk Szent Péter és Pál alakját is.




A ragyogó templombelsőt elnézve nem nehéz elképzelni, milyen lehetett az Aya Sofia mielőtt a keresztesek Dandolo vezetésével lecsaptak rá és kirabolták (leszerelték a hatalmas bronzkapukat, elvitték a kegytárgyakat, ekkor kerültek Bizáncból az aranyozott bronzlovak Velencébe, a Szent Márk székesegyház tetejére).

A környék csendes, a környező utcákban sok az oszmán stílusú, színes faház.

A régiek már omladoznak, felújítani költségesebb, mint újat építeni helyette. Isztambul-szerte gyakori látvány ez.

A közeli játszótéren Zoárd vígan veszi birtokba a csúszkát,

majd a közeli Edirne kapu közelében felmászunk a hajdanán a várost védő fal tetejére, ahonnan szép kilátás nyílik az Aranyszarv-öbölre.

Hazafele menet megállunk a VI. századi Valens vízvezetéknél, hogy a Széchenyi Ödön nevét viselő Tűzoltómúzeumot megkeressük.

Széchenyi István fia volt az, aki nemcsak Pesten, hanem Konstantinápolyban is elsőként szervezte meg a hivatásos tűzoltóegységeket. A török-görög háború, az első világháború és Trianon megviselte a grófot, minden energiáját a tűzoltás szervezésére fordította. A századfordulón egymást követő szultánok mindannyian nagy tisztelettel tekintettek rá, a pasa címet is úgy kapta meg, hogy nem kellett áttérnie az iszlám hitre. Ez nagyon nagy szó volt akkoriban, hiszen a szabadságharc vezetői, akik Törökországban folytatták katonai karrierjüket, mindannyian át kellett térjenek az iszlámra. Bem Józsefből Murat pasa lett, Guyon Richárd Kursid pasaként, Kmetty György tábornok pedig Iszmail pasaként szolgált az oszmán hadseregben. Ödön pasa ezzel szemben keresztényként halt meg, a konstantinápolyi katolikus temetőben helyezték nyugalomra.

A tűzoltómúzeum épülete zárva, a környező palotákkal együtt ezt is renoválják, hiszen 2010-ben Isztambul Európa kulturális fővárosa lesz, addig minden régi és új épületnek ragyognia kell. Jobb híján a vízvezeték lábainál fekvő piacot vesszük szemügyre, Zoárd szárított barackot követel.

A buszmegálló közelében fekvő, rendezett parkocska szélén érdekes táblára leszünk figyelmesek: Macar (ejtsd: madzsar) kardesler parki, azaz Magyar testvérek parkja. Közelében húzódik a Macar kardesler caddesi (dzsaddeszi), a Magyar testvérek utcája. Nem tudom, hogy ez is Ödön pasának köszönhető-e, vagy csak véletlen, de azért jólesik látni.

A Beyazit dzsáminál leszállunk a buszról, hogy II. Bajazid szultán sírját meglátogassuk. A misztikus költőként is ismert, szentként (veli) tisztelt szultán sírját üvegkalitka védi, a tükröződés miatt lefényképezhetetlen. A türbét régi és új sírokkal teli temető övezi.

A dzsámi egyik oldalbejáratának lépcsőjén idősebb férfi mereng. Itt az időt más mércével mérik, ez a fajta csendes tűnődés a keleti ember sajátossága.

A tér másik oldalán álló, díszes építmény fölött felirat hirdeti, hogy az Isztambuli Egyetem kapuját látjuk. Mögötte park, a fákon túl kezdődnek a campus épületei.

Még néhány lépés, és visszakerülünk az árusok, boltok, járókelők forgatagába. Az utca egyik oldalán szép, oszmán türbe, körülötte temető. Bent hangszalagról a Korán szúrái szólnak, cipőnket itt is a küszöbön hagyva lépünk be. Itt nyugszik II. Szelim és III. Murad szultán.

A temetőben turbános oszmán síremlékek állnak.

Néhány percnyi Korán-hallgatás után visszatérünk a forgalmas utcára. Zoárdnak nagyon megtetszik az egyik gyümölcsösárus standja,

így a kirándulás frissen préselt narancslével zárul.