A kalligráfia bugyrai - 2.

Kódex, scriptor, illuminátor, rubrikátor, miniátor, korrektor

Az első könyvtáraknak, amelyek i.e. 2500-2250 környékén jöttek létre, masszív polcai lehettek, ugyanis a szöveget akkoriban még agyagtáblákra írták. Később már papiruszra, még később pergamenre rótták a betűket, de a könyvnek ekkor még tekercs alakja volt. A mai értelemben vett, bekötött lapokból álló könyv csak a 4. században jelent meg és a kódex nevet viseli, bár a codex szó eredetileg fatáblát jelentett. Eleinte ugyanis viasszal bevont, vékony falapkákra írtak, amelyeket leporello-szerűen összefűztek. 

A kódexek kivétel nélkül műalkotások, de köztük is vannak kivételesen szépek, mint például ez a 700-as években készült ír biblia, a Book of Kells.

Ezek a könyvek teljes egészében kézzel készültek, rendszerint pergamenre írták őket, mert ez sokkal tartósabb a papírnál, de léteznek papírra, papiruszra, de még selyempapírra írott kódexek is. Annak idején kevés volt az írástudó, így a könyveket leginkább egyházi személyek, azaz papok, szerzetesek írták, illetve másolták, csak a reneszánsz idején vált divatossá és széles körben elterjedtté a tudományos témájú könyvek írása, másolása. A kolostorok mindegyikében létezett scriptorium, azaz könyvmásoló műhely vagy másolószoba, itt dolgoztak a scriptorok.  A scriptorium olykor csak egy ablakmélyedés volt a kolostor könyvtárában, ugyanis a kódexek másolásához, illusztrálásához igen fontos a természetes fény. 

Gyerekkoromban azt tanultuk, hogy a körmére ég a gyertya kifejezés onnan származik, hogy a kódexírók a gyertyát a körmükre ragasztották, hogy egészen közel legyen a fény az éppen rajzolt betűkhöz. Biztos vagyok benne, hogy aki ilyet állít, soha nem próbálkozott kalligráfiával. Amikor a lecsöppenő gyertya faggyúja beleivódik a pergamenbe/papírba, nincs az a scriptor, aki a zsíros felületre írni tudna. A pergamen pedig még ma is roppant drága jószág, vigyázni kell rá. Arról már nem is beszélve, hogy bal kézzel nem a gyertyát egyensúlyozzuk a körmünkön, hanem tenyerünkkel rögzítjük a rendszerint hullámos felületű pergamenlapot, még akkor is, ha annak idején a másolópadon átvetett, ólomvégű zsinór is segített ebben. A körmön egyensúlyozott gyertya helyett valószínűbbnek tartom, hogy a scriptorok hajnalban keltek és, ha kellett, napnyugtáig körmöltek. A nyílt láng használata amúgyis veszélyes volt, a könyvtárszobákat emiatt nem is fűtötték.

Ne gondoljuk, hogy aki kódexmásolással vagy írással foglalkozott, gondtalan életet élt. A nyolcadik században a kolostorokban, illetve a főúri udvarokban dolgozó másolók mellett megjelentek a szabadfoglalkozású, világi scriptorok is. A főuraknak, bírói testületeknek, kereskedőknek írnokokra volt szükségük, de néha a kolostorok is szerződtettek külső munkaerőt, ha nagyobb megrendelést kaptak, vagy netán járvány tizedelte meg a szerzeteseket. A szabadfoglalkozású scriptorok keveset kerestek, gyakran természetben, élelemmel, szállással fizették ki őket. Olykor tanítványt fogadtak, aki idővel ingyen elsajátíthatta tőlük a mesterséget.

Egy XII. századi cseh scriptornak, bizonyos Hildebertusnak köszönhetően megtudhatunk néhány érdekességet ennek a foglalkozásnak az árnyoldalairól. Egy kötetnek a végére érve ugyanis Hildebertus az utolsó oldalra odarajzolta saját magát, az asztalán levő könyvbe pedig félig humorosan, félig bosszúsan az alábbi sorokat rója:

Pessimus mus, saepe me provocas ad iram: ut te deus perdat!

Beste egér, mely engem oly gyakorta bosszantol: veszejtene el a fennvaló!

 

Az egér ugyanis, amely felé a dühös Hildebertus épp spongyát készül hajítani, kihasználja a teljes odaadással körmölő tanítvány, Everwinus figyelmetlenségét és meglógni készül a mester ebédjét képező sajtdarabbal, közben pedig a tálon levő sült csirke is a földön köt ki. A rajzon Hildebertus füle mögött ott a penna, kezében a hibák kikaparására és az elkopott penna kihegyezésére, megigazítására szolgáló kés, a penecilus, a másolóasztalon két tartalék toll, az asztal lapjába süllyesztett két szarvban pedig (nagy valószínűséggel fekete és vörös) tinta található.

A scriptoriumban tevékenykedő szerzetesek mindegyike ismerte a kódex készítésének összes csínját-bínját, eleinte egyetlen ember írt, festett, aranyozott, iniciálét szerkesztett, vonalazott, később azonban, amikor már nagyon igényes munkákat kellett előállítani, mindenki azzal kezdett el foglalkozni, ami a legjobban ment neki. Egy-egy könyvön egész csapat, akár 10-15 ember is dolgozott. A scriptor szöveget írt, a miniátor apró képecskéket (miniatúrákat) festett, az illuminátor aranyozott (illuminálta, azaz fénnyel ragyogtatta be a betűt), a rubrikátor (az elnevezés a latin rubrum szóból származik, melynek jelentése vörös) pedig piros betűkkel, esetleg ilyen színnel írt mezőkkel (rubrica) látta el a kéziratot. Nálunk Erdélyben ma is használjuk a rubrika szót, bár némileg más jelentéssel. A középkori hóráskönyvekben (gazdagon illusztrált, elsősorban világi használatra szánt imádságoskönyvek) a fontos ünnepnapokat piros betűvel jelölték, innen származik a piros betűs ünnep kifejezésünk. A csapatban volt olyan, aki megvonalazta a lapokat, mások a festékek előállításán szorgoskodtak, gessót (az aranyozás alapját képező anyag) kevertek. A munkát a corrector felügyelte és ugyancsak ő javíttatta ki az esetleges hibákat is. Amikor a lapkötegek elkészültek, következett a könyv bekötése, amely nemcsak a lapok mesteri összefűzését jelentette, hanem valamilyen mutatós, bőrből vagy bársonyból, néha arany- vagy ezüskapcsokkal, drágakövekkel, a könyv megrendelőjének címerével díszített borító hozzáadását is. Az alábbi képen pl. Hunyadi Mátyás címerével díszített kapcsot látunk (bal felső sarok).

Az elkészült kötet igazi összművészeti alkotás volt, ezt ma - ha lennének is képíró műhelyek - már szinte lehetetlen lenne megismételni, hiszen annyi alkotóból előbb-utóbb kiütközne az egó, a többiekre rátelepedni igyekvő "művészi egyéniség".

Ha kedvet kaptatok a szép könyvekhez,  íme néhány link:

 

A Dublinban található Book of Kells: 

https://digitalcollections.tcd.ie/concern/works/hm50tr726?locale=en

 

A Limbourg testvérek által vezetett képíró műhelyben készült Berry herceg hóráskönyve: 

https://les-tres-riches-heures.chateaudechantilly.fr/

 

Az alábbi linken a digitalizált Corvinák közül lehet válogatni:

https://corvina.hu/hu/category/virtualis-corvinak/osszes/