Srebrenica

Szarajevóban sétálva több alkalommal találkoztam ugyanazzal a falfirkával: Remember Srebrenica. Eredetileg nem állt szándékunkban meglátogatni, hiszen eléggé távol eső kisváros, melynek neve az 1995 júliusában elkövetett tömegmészárlás miatt vált ismertté. Aztán valahogyan mégis úgy éreztük, jó lenne megnézni. Döbbenetes élmény volt, amelyet nem hiszem, hogy valaha ki fogok törölni az emlékezetemből.

A város felé igyekezve áthaladunk azokon a falvakon, kisvárosokon ahonnan a srebrenicai áldozatok származtak. A domboldalakon az újjáépült, ma már szinte kizárólag szerbek által lakott házak mellett itt-ott kirabolt, felégetett, korábban valószínűleg muszlimok lakta épületek állnak.

Mielőtt a városba érnénk, a Potocari nevű falucskában bal oldalon elhagyott gyártelep áll, vele átellenben pedig amíg a szem ellát, fehér márvány síremlékek százai állnak... vagy inkább ezrei... egészen pontosan 4460, hiszen mindeddig ennyi embert sikerült azonosítani a tömegsírokból előkerültek közül. A temető külső falát sok-sok méteren át gépelt lapok borítják, az idelátogató hozzátartozók innen tudhatják meg, melyik parcellában keressék szeretteiket.

A bejárattal szemben márványba vésték azokat a helységnevek, ahonnan a tömegsírok áldozatai származnak. Majd mindegyiket érintettük utunk során.

A bejárattal szemben márványemlékmű, rajta ábécésorrendben az 1995 júliusában lemészárolt férfiak neve, születésük dátuma. A tömbök mérete és a rajtuk sorakozó többezer név láttán elszorul az ember torka.

Van itt 1987-ben született, nyolc éves kisfiú...

... és 1907-ben született, kilencven éves aggastyán.

Az áldozatok egy részét a temetővel átellenben található, az ENSz főhadiszállásának részét képező ipartelepen végezték ki, lényegében az ott állomásozó holland ENSz katonák szeme láttára. Másokat a környező falvak sportpályáin, raktáraiban lőttek agyon. 1995. július 11-én éjszaka a környező falvak irányából mindenhonnan csak fegyverropogás hallatszott.

A hangárok vasajtaján még mindig láthatók a golyónyomok.

Aztán tömegsírokba temették őket, és mintha ez nem volna elég, később többször is újratemették más-más helyszínre, hogy megnehezítsék azonosításukat. Ehhez aztán tényleg gyomor kell, nem is akármilyen, hiszen nyár közepe volt. Mindez 1995-ben történt, a "toleráns" XX. század végén, nagyjából egyidőben a ruandai mészárlásokkal, melyeknek kb. 800.000 áldozata volt.

Szerbia és a boszniai szerbek pedig mai napig bagatellizálják az ügyet, szerintük a hágai bíróság által említett számok túlzottak. Tény, hogy Srebrenicában 1991-ben 27.000 muzulmán élt, ma pedig alig 4.000. Az elkövetők egy részét, akiket a szerbek nemzeti hősként ünnepelnek, mai napig sem sikerült kézre keríteni.

Ha valaki ennél többre kíváncsi, íme a dokumentáció:

http://en.wikipedia.org/wiki/Srebrenica

http://en.wikipedia.org/wiki/Srebrenica_Children_Massacre

http://srebrenica-genocide.blogspot.com/2009/10/facts-about-srebrenica.html
Akit esetleg még ennél is jobban érdekel, annak dokumentumfilmet is tudok kölcsönözni. Előrebocsátom, hogy megtekintéséhez erős gyomor kell.

Srebrenicát magunk mögött hagyva egy közeli faluban ismét megállunk, mert az újjáépült mecset mellett kis emlékmű áll, a fekete márványtáblán a faluból származó, Srebrenicában lemészárolt férfiak neve áll. Itt látható igazán az, hogy a vérengzés eredményeként egész családok haltak ki.

A gyártelepen a tervek szerint az ENSz-nek is emelnek majd egy emlékművet: a UN betűk 8.000 pár cipőből alakulnak majd ki.